Korunkban már a társadalomtudósok egy része is fennen hangoztatja, hogy a házasság intézményének leáldozott, túlhaladta a modern civilizáció. A szingliség új, trendi és a média által is sokat propagált életforma lett. A párkapcsolatok sosem látott mértékben szabadultak fel a “kötöttségek” alól, nem igen vannak érvényes normák, sem a jogviszonyokat, sem akár a nemeket illetően... Ugyanakkor a mentális egészséggel foglalkozó kutatások rendre arra jutnak, hogy az egyik legerősebb egészségvédő faktor egy ember életében a “harmonikus család”, márpedig ennek alapja, centruma csakis a harmonikus házasság lehet...

Jantek Gyöngyvér fiatal gyermekpszichológus meglepő, akár már provokatívnak is mondható címmel indított blogot.

A “szeretemaférjem.hu” oldal születéséről, értékválasztásáról és kihívást jelentő céljairól beszélgettünk a huszonéves “férjezett” szerzővel...

- Blogod beköszöntőjében tündérmesébe illő történetet írtál Magadról, miszerint óvodás kislányként arról álmodoztál, hogy gyönyörű menyasszony és huszonkét évesen boldog feleség leszel. Persze ötévesen a huszonkettes szám még soknak és távolinak tűnik, de felnőve a Hozzád hasonló lányok ennyi idősen még gondtalan egyetemisták, és a hétvégi bulikra, nem esküvőre nézegetnek maguknak ruhát...

- Igen, aztán valahogy tényleg így alakult. Az egyetemi évfolyamomban talán a korosztályomban elsőként mentem férjhez.

- Mit szóltak a döntésedhez a barátaid?

- Az igazán közeli barátaim részesei voltak a folyamatnak, az ismerkedésünknek, a jegyességnek, ráadásul hasonló értékrendet vallanak, mint én. Volt persze, aki csodálkozott, hogy miért “hajtom igába a fejem”, miért nem élek inkább előtte, többek között édesapám is aggódott, hogy elhamarkodottan döntöttem. Én azt gondolom, hogy a házassággal nem ér véget az élet, sőt, sok minden akkor kezdődik el igazán.

- Jellemzően ezt arra az emberre szokás mondani, aki nem “fogyasztott” el már jó néhány párkapcsolatot, vagy nyersebben szólva szexuális viszonyt.

- Így van. Ebben az értelemben pláne “megbotránkoztató” a mi kapcsolatunk a férjemmel, hiszen az első és egyetlen valódi párkapcsolat a házasságunk az életünkben. Igaz nekem udvarolt más is, de a kedvesem már 16 éves koromban kinézett magának a középiskolában, állítólag már akkor tudta, hogy engem szeretne feleségül venni.

-Ez már-már regénybe illő romantikára vall!

- Igen, jó érzés, hogy ennyire szeret, sok önbizalmat ad nőként is, hogy közel hét évet várt arra, hogy a felesége legyek.

- Olvasva az oldalát, nagyon sokrétű, azt mondanám a házasságról, családról, gyermekvállalásról, pontosabban mindezen témák lélektanáról szól rendkívül alapos szakmai háttérrel, mégis élvezetes, érthető, mondhatni bensőséges formában. Mintha csak egy barátnő osztaná meg sorstársaival a gondolatait, de mindezt tudományos színvonalon. Hogyan jött a blog ötlete?

- Szerettem volna a pszichológia felfedezéseit, értékeit olyan formában megosztani, hogy az érdekelje, inspirálja a laikusokat is. Egyszerűen hiányoltam azt a köztes műfajt, ami tudományos igénnyel, de mégis olvasmányosan, ráadásul szépen, választékos magyarsággal megírva beszél a lélek dolgairól. Úgy éreztem az ember vagy csak a száraz, bonyolult szakmai cikkekhez juthat hozzá, vagy a “bulvárpszichológiához”. A konkrét apropó pedig ami elindította a blogot, az a szakdolgozatomhoz végzett kutatásom volt. Arra szerettem volna választ kapni önkéntes válaszadóimtól, hogy az első gyermek megszületése hogyan hat a párkapcsolatokra.

- A kutatásod eredményeit igazolták a saját személyes élményeid, illetve gyakorló feleségként és anyaként másképp viszonyulsz-e ezekhez a témákhoz, mint amikor ezt még “csak” tudományosan” vizsgáltad?

- Jó kérdés. Igazából egyre felszabadultabban tudok írni, mert az élet sokkal komplexebb, színesebb, mint ahogy azt a szakirodalom láttatja. Látom, hogy mindenki receptet keres, de az a tapasztalatom, hogy ilyen nem létezik. Amióta megvan a kisfiam – úgy érzem – magam is sokat “lazultam”, sokkal könnyebb természetesen, empatikusan viszonyulnom a szülőség, a nevelés kérdéseihez. Ráadásul alázatosabb és elfogadóbb is lettem a fiam születése óta, ami nem árt, ha valaki egyébként főállásban gyerekekkel és a szüleikkel foglalkozik.

- Ez a “lazaság” megütötte a fülem, ha jó tudom a kutatásod és persze a többi ide vonatkozó szakirodalom inkább egyfajta “krízisként” fogalmazza meg a gyermek megérkezését a házasságba...

- Valóban így van, de az a gyanúm, hogy ez összefügg azzal, hogy a mai világ magát a házasságot is gyakran tehernek, kötöttségnek, krízisnek értelmezi. Érdekes módon mi a kisbabánk születését is sokkal inkább a szerelmünk kiteljesedésének, gazdagodásának éltük-éljük meg, nem lemondással járó nehézségnek. Igaz, nagyon tudatosan készültünk rá, és adtunk magunknak előtte öt kettesben eltöltött évet.

- Sokan erre feltehetik a kérdést, hogy akkor ti is “realisták” voltatok, és előbb ki akartátok próbálni, hogy tényleg működik-e a házasságotok?

- Nem erről volt szó, hiszen mi a jegyesség ideje alatt vizsgáltuk meg nagyon komolyan és mélyen, hogy összeillünk-e, le tudunk-e örömmel, elkötelezetten élni együtt egy egész életet. Ehhez a kulcs, hogy egyszerűen rengeteget beszélgettünk, magunkról, az értékeinkről, terveinkről, álmainkról. Bevallom, attól kicsit féltem, hogy az én családom “beszéljünk ki mindent” női mániáját, ő a maga zárkózott karakterével nem fogja bírni... Kiderült, hogy pont ez a vonásunk segítette át rengeteg dolgon, én meg mostanában nem győzöm csodálni, ahogy az én visszafogott férjem egyre határozottabbá, erőteljesebbé és egyre sikeresebbé válik az élet minden területén.

- A szkeptikusok erre persze mondhatják azt, hogy na ugye, nem lehet tudni, ki hogy változik meg az évek során, Nektek egyszerűen csak szerencsétek volt, hogy ez a változás pozitív irányba mozdult el...

- Valójában nem mindig érthető számomra, hogy mi az pontosan, ami miatt az egyik házasság működik, a másik nem. Persze azért lehet tenni azért, hogy szilárdak legyenek az alapok, és hát nem árt hinni abban, hogy a házasság működni fog. Nekünk is voltak, vannak konfliktusaink, épp a héten jegyezte meg a férjem, hogy az 5 év alatt most először csaptam be az ajtót dühömben. Viszont nem fekszünk le addig, amíg nem rendezzük el a feszültséget, és ez nem egy begyakorolt pszichológus technika, hanem belső igény egymás jobb megértésére. A kapcsolatunk elején mi tényleg nulláról indultunk, én egyetemista voltam, a férjem a jegyességünk idején az egyetem mellett állandó munkát vállalt, hogy megalapozza a közös egzisztenciánkat. Együtt rendeztük be az első albérletünket az utolsó szögig. Igazából a felnőtt életünket már kettesben alakítottuk ki olyan apróságokig, mint a reggeli közös kávézás rituáléja... Nem kényszerű és sok lemondással, frusztrációval járó alkalmazkodás formálta az együttélésünket, hanem mi magunk építettük fel a sajátosan ránk jellemző életmódunkat, ami a “miénk” és nem az “enyém” és a “tiéd”! Egyébként a legtöbben azon szoktak megütközni, hogy hogy lehet úgy összekötni valakivel az életünket, hogy nem próbáltuk ki a szexet. Erről azt gondolom, hogy ha megvan a fizikai vonzalom, a szeretet és egy biztonságos kötelék, ahol az ember elengedheti magát, sokkal felszabadultabb és kreatívabb módon lehet megélni a szexualitást, mint egy olyan kapcsolatban, ahol mindig ott van a levegőben a megfelelni akarás, a szakítástól való félelem. Így könnyen kimaradhatnak a valódi intimitásból. Úgy gondolom, sokkal nagyobb megelégedettséget jelenthet az, amikor teljes bizalomban együtt fedezheti fel, teremtheti meg egy pár a csak rájuk tartozó, csak egymásnak szóló örömet.

- Meggyőző vagy, ahogy a blogodon olvasott írásaid is a házasságról, párkapcsolatról, gyermeknevelésről...A névválasztás történetét viszont még nem mesélted el...provokálni akartál, figyelmet kelteni?

- Habár úgy tűnik ez volt a cél, igazából nem olyan direkt koncepcióként jött a név, ahogy magának a blognak az ötlete. Nem tervezgettem, nem mérlegeltem. Pontosabban az történt, hogy amikor az elnevezésen kezdtem gondolkodni, állandóan ez a tőmondat visszahangzott a fejemben visszatérően. Eleinte nem is akartam komolyan venni, de annyira befészkelte magát az agyamba, hogy végül feladtam az ellenállást ..:-)

- Gondolom ez hízelgő a férjed számára is. Említetted, hogy a kezdetektől támogatott és örömmel olvassa az írásaid, de kíváncsi lennék nagyon mégis: hogy reagált erre a nyílt “szerelmi vallomásra”?

Az informatika, a számítógépes világ szakavatott ismerőjeként közölte velem, hogy tudom-e, hogy akkor ez az állítás most már örökre szól, mert ami ma a digitális univerzum korában felkerül a netre, az többé ki nem törölhető, azaz “kőtáblába van vésve”...

Forrás: 168ora.hu

szeretemaferjem.hu