Savio Szent Domonkos (1842–1857) a ministránsok és a várandós anyák védőszentje. A 15. születésnapja előtt nem sokkal elhunyt Domenico Giuseppe Saviót 1954-ben emelték a szentek sorába.

 

1842. április 2-án született a Torinóhoz közeli Riva di Chieriben. Családja szegénységben élt. 1844-ben Murialdóba költöztek. Ötéves korától ministrált; 1848-tól járt iskolába. Tanítója, a helyi káplán szerint mély vallásos meggyőződés jellemezte, volt benne valami eredendő bölcsesség.

1849. április 8-án a hétéves Domonkosnak engedélyezték, hogy elsőáldozó legyen, annak ellenére, hogy ekkoriban 12 évesen járultak először áldozáshoz a gyerekek. A hétéves fiú ekkor írta le elhatározását: „Inkább meghalok, semhogy bűnt kövessek el.”

A család 1853-ban Mondonióba költözött. Egyik tanára közbenjárására 1854 októberében megismerkedett Don Boscóval; mély benyomást tettek egymásra. 1854. október 29-én Bosco valdoccói iskolájának, a Szalézi Szent Ferenc Oratóriumnak a növendéke lett. Bosco kiváló képességű fiúnak ismerte meg, gyakran bízott rá más fiatalokat. Jóra buzdította társait, hogy járuljanak a szentségekhez és kerüljék a rosszat, segítsenek másokon és törekedjenek az életszentségre. Pap szeretett volna lenni, de nem élt elég sokáig, hogy ezt megvalósíthatta volna.

1856-ban barátaival megalapította a Szeplőtelen Fogantatás Társaságát. Ezen év nyarán megbetegedett, majd rövid időre hazatért. 1857 januárjában Domonkos állapota súlyosbodott, az év március 9-én halt meg, valószínűleg mellhártya- vagy tüdőgyulladásban.

1908-ban indult meg szenttéavatási eljárása, melyben 1933-ban elismerték érdemeit. 1950. március 5-én boldoggá avatták, majd 1954. június 13-án XII. Piusz pápa a szentek sorába emelte, tengernyi fiatal jelenlétében. Életéről Don Bosco egy tanulmányt; Enzo Bianco, illetve Teresio Bosco pedig könyvet írt.

***

A csodálatos eseményt, amely Domonkost a várandós anyák védőszentjévé tette, Teréz, a szent húga, a család tizedik és egyben utolsó gyermeke mesélte el, aki a szentté avatási eljárás során esküvel erősítette meg vallomását.

1856. szeptember 12-én történt, hat hónappal Domonkos halála előtt. Azon a napon Domonkos jelentkezett Don Boscónál, és kérte, hogy engedje haza meglátogatni beteg édesanyját. 

[Otthon] meglepődtek, amikor Domonkos megjelent. Nem engedték oda, hogy ne zavarja anyját. Ő pedig ezt mondta: „Tudom, hogy beteg, épp azért jöttem meglátogatni.” És máris szaladt anyja szobájába. Anyja is meglepődött... „Hogyhogy itt vagy, Minot? Nincs semmi bajom, csak most hagyjál, majd hívlak később.” „Jól van, megyek is, csak előbb egy puszit!” Nyakába ugrott, megcsókolta. Este már az Oratóriumban volt.

Édesanyja mindjárt jobban érezte magát. Rá nemsokára megjött az apa az orvossal és csodálkozva látták, hogy már minden rendben van, az édesanya jól van és mellette már ott a kisbaba, Maria Caterina. A szomszédasszonyok örömmel vették körül. De egy furcsa szalagot láttak a mama nyakában, rajta egy selyembe hajtott valamit, olyan skapuláré-félét. ,,Biztosan Minot tette a nyakamra – mondta az édesanya – , amikor meg akart ölelni engem.”

Az Oratóriumba érve Domonkos jelentkezett Don Boscónál. „Édesanyád hogy van?” „Már meggyógyult, a Szűzanya meggyógyította.”

(Enzo Bianco: Savio Domonkos, Don Bosco tanítványa, Don Bosco Kiadó, 1996.)

Később még sokan kapták kölcsönbe a vállruhát, egyszer aztán nyoma veszett. De az édesanyák továbbra is kérték Domonkos közbenjárását. A boldoggá avatáshoz szükséges és elismert két csoda épp két kisgyermek, a szentté avatásnál pedig két édesanya megmagyarázhatatlan gyógyulása volt. 

A Szalézi Művek főigazgatósága Savio Domonkos szentté avatása után engedélyeztette, hogy selyemszalagok készüljenek a fiatal szent képével – ez természetesen csak egy eszköz; nem elegendő a kis szalagot viselni, mint egy csodatevő amulettet, hanem hittel kell kérni a fiatal szent közbenjárását. A selyemszalagon levő képecskét személyesen kérhetik a torinói Segítő Szűz Mária-bazilikába látogató zarándokok, vagy postai úton küldhetik el kérésüket a várandós édesanyák.

A torinói bazilikában a Savio Domonkos-oltár mellett álló szobor környékét mindig sok-sok rózsaszín és kék szalagcsokor díszíti – ezek a családok hálájának jelei Savio Domonkos közbenjárásáért. Az olasz Bollettino Salesiano (Szalézi Értesítő) szerkesztőségébe még ma is folyamatosan érkeznek jelentések a Savio Domonkos közbenjárására történt csodás eseményekről, és az édesanyák köszönő szavai bizonyítják, hogy ő most is ellátogat egy-egy új élet születésén aggódó családhoz.

Forrás: Magyar Kurír
(vn)