Idén ősszel is szeretettel várnak mindenkit a MÉCS Napokra. A szervezők kérik, hogy aki teheti segítse, hogy minél többekhez eljusson a lehetőség!
A legközelebbi három program, amelyekre most jelentkezni lehet:

 

Az Emmánuel Közösség tizenhét éve tart lelkigyakorlatot egyedülálló szülőknek „AVE-kurzus” címmel. Idén ősszel is megszervezik három hétvégéből álló (október 3–4., október 31. – november 1., november 28–29.) lelkigyakorlatukat Budapesten – tájékoztatott a közösség.

IDŐGAZDÁLKODÁS: EGYENSÚLY AZ ÉLETBEN ÉS A CSALÁDBAN
"Taníts meg minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk " Zsolt 90,12

Meghívó - Férjek, édesapák, lelki hétvégéje 2015. febr.20-22. Csíksomlyó

Hit, hivatés és hivatal között,

egyensúly életben, családban

Időpont: 2015. február 20-22, péntek estétől vasárnap délig.
Helyszín: Jakab Antal Felnőttképzési és Tanulmányi Központ - Csíksomlyó

 

A huszonegyedik századi családi élet egyik tragédiája, hogy túl sok feladatot vállalunk és minden másról lemondunk azért, hogy a vállalt dolgokat teljesítsük. Fáradtan és csüggedten rohanunk végig életünkön. Kapcsolataink eközben elszürkülnek, testünk fáradt és betegségekre hajlamos, lelkünk derű és erő nélkülivé válhat...


Legfőbb célkitűzésünk a családcentrikus gondolkodás megerősítése, biztatás arra, hogy férjként, apaként azzá legyünk, akinek Isten megálmodott minket: érett, bölcs és cselekvő férfivá, aki keresi és megtalálja az egyensúlyt az életben és a családban.
Szeretnénk kicsit megállni, elgondolkodni. Mi fontosabb, Erdélyben, Székelyföldön élő mai édesapák számára: pénz, munka, sikerek, család?
Hogyan maradjunk életadó egyensúlyban?

Egyre többen vannak, akik tapasztalják: vissza lehet venni a sebességből. Néha nem könnyű, de elég néhány lépés a megfelelő irányba: elindulhatunk sokkal több békét és örömet kínáló, teljesebb élet felé.

Mielőtt újra megfeszülnénk a sok munkától: kicsit szemlélődjünk, beszélgessünk ezekről, imádkozzunk együtt. Férjként, apaként. Csíksomlyón. A világ megvár, amíg töltekezünk.

Tervezett előadók, felszólalók:

* Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, társadalomkutató, Marosvásárhely
* Dr. Vass Levente szakorvos, Studium-Prospero Alapítvány, Marosvásárhely
* Kertész Tibor, Kézdivásárhely
* Bíró Ernő, Kolozsvár
* Nagy Zoltán, Székelyudvarhely
* Nisztor István, Déva

Találkozónk során nem marad el a már jól bevált közös filmnézés sem. Megkóstoljuk az erre a célra előkészített legfinomabb borokat. Lehetőség nyílik közös keresztúti elmélkedésre a somlyó-hegyi Kálvárián, közösen ünnepelünk szentmisét. A szokásos szombat esti szentségimádás alatt szentgyónás elvégzésére vagy papjainkkal való beszélgetésre is nyílik lehetőség.

KÖLTSÉGEK: Részvételi díj: 15 lej / fő / hétvége.
Ez nem tartalmazza a szállás, illetve az étkezés költségeit, ezeket lehet választani a bejelentkezéskor.
A bejelentkezésnél szükséges megjelölni, hogy a résztvevő milyen szolgáltást szeretne igénybe venni (szállás, reggeli, ebéd, vacsora). Így mindenki magának számolhatja ki és döntheti el: mennyit tud és akar erre a hétvégére fordítani.

Jelentkezés: itt a www.csalad.ro oldalon, Bejelentkezés menűpont alatt.
Itt azt is lehet jelezni, ha valaki szívesen venne részt a hétvégén, de ehhez támogatást szeretne igénybe venni.

Férjek, édesapák! Úgy tűnik, ez a hétvége valóban nekünk szól. Jelentkezzünk mielőbb, hívjuk el munkatársainkat, ne felejtsük hívni édesapánkat, apósunkat sem!

Családpasztorációs Központ, Gyulafehérvári Főegyházmegye

 

Szeretettel ajánljuk a MÉCS Napok 2015-ös programjait:

Lelki fájdalmainak feldolgozására

„Ne félj, nem ítéllek el! ” - mottóval lelkigyakorlatot tartunk
2015. január 22-25-ig VÁCON

Jelentkezhet a 06-27/814-200 telefonon, vagy e-mailen az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.