Kedves házaspárok és családok, családokat szerető paptestvérek, szerzetesek és szerzetesnők, és mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!

Mérföldkőhöz érkeztünk, a 25. CSALÁDKONGRESSZUSRA készülünk. 25-ödször gyűlünk össze, hogy a családokét végzett munkánkról beszéljünk, hogy tapasztalatot cseréljünk, és hogy együtt, közös elhatározással újabb és újabb célokat tűzzünk magunk elé. A családkongresszusokon hálát adtunk elért eredményeinkért és Isten áldását kértük terveinkre, munkánkra.

 

24 kongresszust tartottunk Máriabesnyőn, egyre jobb és szebb körülmények között. Közben a lelkigyakorlatos ház sokat fejlődött, most azonban elérkezett oda, hogy az egyre növekvő igények kielégítéséhez nagyszabású átalakításra van szükség. A munkák folynak, de csak a 26. Kongresszust tudjuk majd újra ott megtartani. Ezért hívlak most új helyszínre ünnepelni mindnyájatokat

A Kongresszus első napján visszatekintünk, felidézzük a kongresszusokat, kiemelkedő pillanataikat. Ehhez segítségül hívunk olyanokat, akik sok kongresszuson vettek részt, hogy tapasztalataikból tanulhassunk. Tudjuk, hogy sem az Egyház, sem az állam nem tudja egyedül, csak a saját erejére támaszkodva felvirágoztatni a családokat. A második nap címe önmagáért beszél: Állam és Egyház a családért. Szóba kerülnek gazdasági, jogi és szociális kérdések, és megvitatjuk a média családpasztorációban játszott szerepét. A kongresszus zárónapján beszámolót hallunk a Dublinban 2018. Aug. 21-27. között tartott Családok 9. Világtalálkozójáról.

A kongresszus időpontja: 2018. november 22-24.

Helyszín: MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ - 8172 BALATONAKARATTYA, Tompa Mihály utca 1.

Jelentkezés: https://goo.gl/forms/AzjWEYbEEyQBBwW73

Jelentkezési határidő: 2018. október 29.

 

Bíró László tábori püspök,
a MKPK Családbizottsága és
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke