Közel 650 család érkezik szeptember 12-én Hortobágyra az ország minden pontjáról az egyesület legnagyobb rendezvényének számító őszi találkozóra – tájékoztat a Nagycsaládosok Országos Egyesülete.

 

A családias jellegű, kulturális és élményprogramokat kínáló eseményen a NOE közösségéből idén csaknem 3 ezer nagycsaládos vesz részt.

A hagyományos eseményt évről évre más tájegység és település fogadja be, idén a Hortobágy, közvetlen helyszíne a Világörökség részét képező, hagyományok őrzésében kiemelkedő nemzeti park. A rendezvény programjának célja, hogy a résztvevők megismerjék a Hortobágy természeti értékeit. Ennek érdekében meglátogatják a nemzeti parki Látogató Központot és annak természetrajzi kiállítását és kézműves udvarát, a Hortobágyi Csárdát és a Pásztormúzeumot.

A rendezvényre közel ezer fő indult útnak ma reggel különvonattal az ország három pontjáról: Budapestről, Miskolcról és Szegedről. A többiek autóbusszal és személyautókkal érkeznek.

A színpadi kulturális programok mellett vetélkedők, csikós, valamint solymász bemutatók és ökörfogathajtás szerepelnek a kínálatban.

Forrás: Magyar Kurír