„Napjainkban a boldogság kultuszát éljük. Önsegítő könyvek tucatjai kínálják az instant boldogságrecepteket. De mitől leszünk valóban boldogok, honnan fakad az igazi boldogság?”

Ezzel a meghívással várta a Panágia Központ az érdeklődőket, ahol Somogyi Klára, pszichológus, család és párterapeuta – jelölt lett a kalauzunk az úton, ami nem is olyan meglepő módon a pozitív pszichológia és Isten által mutatott út.

Minden ember a boldogságot keresi, legyen hívő vagy nem, és ideig-óráig tartó örömökkel, pótlékokkal mindenki lecsillapította már az éhségét. S újra feltesszük a kérdést, tulajdonképpen mitől leszünk boldogok? Mi a boldogság?

A probléma az egésszel már ott kezdődik, hogy mindenki számára mást jelent a hőn áhított állapot. Kiinduló pontnak, mondjuk, vegyük a Wikipédiát, mint közérthető és könnyen elérhető forrást:
„A boldogság pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet.” Na, és hogy jutunk el odáig?
Sajnos a kegyetlen valóság az, hogy nincs mindenki számára bevált tuti recept, ugyanis a boldogságra való képességünk fele öröklődő, determinált. Kb. 10% függ a körülményektől, és 40% pedig változtatható, azaz a mi saját felelősségünk. Akkor ezt a 40%-ot kell maximálisan kihasználni; lássuk hát, hogyan!
Klára Sonja Lyubomirszky, Hogyan legyünk boldogok? című könyvét vette alapul, ebben tizenkét fő gondolatot találunk. Figyelem, nem a hittanóra kivonatolása következik, hanem a modern pszichológia tudományos kutatásaiból levont eredmények!

1.       Hálaadás
Köszönjünk meg mindent, minél gyakrabban! Nagyon jó gyakorlása ennek az esti elcsendesedéskor, imádkozáskor hálát adni a kapott vagy már természetesnek vett dolgokért, cselekedetekért, személyekért, eseményekért. Esetleg jó érzés lehet írni egy levelet egy olyan személynek, aki életünk bizonyos szakában ott állt mellettünk, támogatott, és ezt így utólag  (is) kihangsúlyozni, megköszönni, hogy milyen fontos volt számunkra.
„Mindenben hálát adjatok …” (1Thess 5,18, Zsolt 100)

2.       Optimizmus gyakorlása
Az optimizmus az, hogy mi magunk megválasztjuk, hogy milyen szemüvegen keresztül látjuk a világot. Ez valakinek született képesség, másnak az optimizmus elsajátítása kemény munka lehet. Nem a valóság letagadása, vagy vakság a negatívumra, hanem minden szituációban a lehető legjobbat meglátni, kihozni, a remény, bizakodás a jövőben. (Mt7,7-11)

3.       Önmarcangolás/rágódás elkerülése
A legjobb az lenne, ha egyáltalán nem aggodalmaskodunk és elengedjünk a rögeszméinket, de ez elsőre egyáltalán nem könnyű. Kezdetben talán elég annyi is, hogy egy bizonyos időkeretre szorítjuk vissza ezt a romboló viselkedésformát (pl. uzsonna után egy fél óra). Sajnos azért sem könnyű ez a fiataloknak, hiszen a különböző közösségi oldalakon mindenki élete javát, örömeit osztja meg, összehasonlítva a mi „szánalmas kis életünkkel” könnyen arra juthatunk, hogy mindenki milyen szépen boldogul; irigykedünk, féltékenykedünk. (Zsolt 46, Mt25)

4.       Kapcsolatok ápolása
Legalapvetőbb emberi szükséglet, hogy társas közegben legyünk, hogy érezzük, hogy fontosak, szerethetőek vagyunk és mi is szeretettel forduljunk a másik felé. Megannyi kutatás bizonyítja, hogy már egy 20 másodperces ölelés során oxitocin szabadul fel a szervezetben; ez a hormon pedig számos pozitív testi és mentális hatásáról ismert, pl. a személyek közötti kötődést, az interakciós, kommunikációs képességeket fokozza, a szorongást, stresszt csökkenti. (Péld3,28-29, Péld27,9, Mt18,20)

5.       Jócselekedetek gyakorlása
Az ember társas lény, egymásra vagyunk utalva, és ahogy már régóta ismert, jobb adni, mint kapni.
Sajnos magam is észreveszem, hogy a nagyvárosi környezet megkeményíti a szívemet: egyfelől ha minden hajléktalannak, akivel találkozom, csak egy 100-ast adnék naponta, nem lenne elég a fizetésem; viszont naponta sok szerencsétlen sorsú emberrel találkozom, „hozzá szokom a látványukhoz”, a mások szenvedése iránt az empátiám, figyelmem csökken, az ingerküszöbömet egyre kevesebb dolog lépi át: egyszerűen ez egy védekezési mechanizmus. De figyelni kell arra, hogy ez ne forduljon át közönybe, hogy ha szükség van a segítségünkre, amit igenis meg tudunk adni, akkor ne forduljunk félre, ne menjünk tovább, hanem merjünk cselekedni! Ilyen érzékenyítő programot indított el Philip G. Zimbardo, ez a Hősök tere projekt. (Zsid10,24)
Ahogy Joey is megmondta a Jóbarátokból, nincs teljesen és tökéletesen önzetlen jócselekedet, de ez nem is baj, így lettünk teremtve. A Szentírás válasza erre a dilemmára, hogy a jócselekedet jutalma-e a jó közérzet, vagy azért teszünk-e jót, hogy nekünk jó legyen?
„Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb.”  (Mt 6)

6.       Megküzdési stratégiák – coping
Mindenki kerül nehéz helyzetbe az élete folyamán, és megküzdésnek azt a tevékenységet nevezzük, ami arra irányul, hogy ezeket a külső-belső problémákat megoldjuk, feldolgozzuk.  
Alapvetően kétféle megküzdési stratégia létezik, a probléma és az érzelem fókuszú, ezekből kell kiválasztani azt, ami az adott szituációban konstruktív. Ez azt jelenti, hogy például ha lerobban az autó, és fogalmunk sincs, mi a teendő, probléma fókuszú stratégiát alkalmazunk, azaz hívunk egy autómentőt/ismerőst vagy egy arra haladó autóstól kérünk segítséget, felhívjuk a felkeresni kívánt személyt, hogy késni fogunk, mert ez és ez történt. Itt az érzelem fókuszú stratégia a heves sírás, fohászkodás, barát/barátnő/családtagok felhívása és vég nélküli panaszkodás lenne, ami nyilván nem vezet messzire. És egy újabb közhely-szerű örök igazság: ami nem öl meg, az megerősít. Egy kis gyakorlatiasság a Bibliából: ha valami fáj, imádkozzunk és hívjuk az orvost, mert ő is Isten teremtménye…  (Sir38,1-15)

A téma hossza miatt itt most egy kis szünetet tartunk, hogy addig is elkezdhessétek beilleszteni ezeket az alapelveket a hétköznapi gyakorlatotokba, rutinotokba.

Szóval:

-          adj hálát!
-          ne panaszkodj!
-          találkozz egy kedves barátoddal és jó hosszan öleld meg!
-          tégy valami jót ma is!

 

Forrás: shoeshine.hu