2014. 11. 07.

„A függőség szónak a magyar nyelvben nincs szinonimája, leginkább negatív kontextusban használjuk. Vannak azonban pozitív értelmezései is, a mindennapi életünk is kisebb rutinokra, függőségekre épül.”

„A szenvedélybetegség kezdete a tényleges kontroll elvesztése a függőség felett. A »bármikor abba tudom hagyni« mondat mögött sokszor nincsen tényleges szándék és ez már egyet jelent azzal a ténnyel, hogy függő vagyok. A függőségre való genetikai hajlam létező jelenség, de a szociális minta erősebb. Azokban a családokban, ahol a szülők dohányoznak, 30%-al nagyobb az esélye annak, hogy a gyermek is dohányozni fog.

Léteznek a függőség kialakítására lélektani hajlamosító tényezők: elvárjuk, hogy a gyerek mindennap 5-ösre teljesítsen, míg önmagunknak megbocsátjuk, ha vannak gyengébb napjaink, nem dicsérjük, és ha néha hibázik, azt nyomatékosan szóvá tesszük, így alakul ki az a fiatalkori stressz, amit valahogy kezelni kell, és kézenfekvőnek látszik az ideig óráig tartó »segítő-nyugtató szerek« használata. Ezek túl gyakori alkalmazását aztán a szervezet hamar megtanulja tolerálni, és egyre többet és többet kell fogyasztani belőle ugyanahhoz a hatáshoz. A gyerekeket sok esetben nem tanítják meg nemet mondani, ezért nem tudnak olyan helyzetben sem ellenállni, amikor szükség lenne rá, különösen olyankor, ha a szülő nincs jelen, és magas a kortárscsoportnak való megfelelési kényszer.”

(Részlet Zacher Gábor: Az önállóság próbája – Szenvedélybetegségek a felnőttkor küszöbén c. előadásából, amely Vonzások és Választások konferencián hangzott el.)

A teljes előadás itt tekinthető meg:

 

Forrás: KÉPMÁS