A család definícióját az utóbbi időben igen sokan próbálták újramagyarázni, és olyan családképet beleerőltetni, amely éppen a család legfontosabb értékét és tulajdonságát, az egy nő és egy férfi kapcsolatából születő gyerekek modelljét ingatta meg. Ezzel a folyamattal kíván szembemenni az Anya-Apa-Gyerekek európai polgári kezdeményezés. Frivaldszky Edittel, a kezdeményezés bizottságának elnökével beszélgettünk.

 

 Családháló: Az EU-ban a családokat érintő kérdésekről elvileg minden tagállam saját döntéskörön belül határozhat. Ez azonban csak elvileg van így. Mekkora a nyomás Brüsszelből, hogy mégis csak az ő verziójuk érvényesüljön?

Frivaldszky Edit: A házasság és család fogalmának meghatározása alapvetően a tagállamok hatáskörébe tartozik. Azonban olyan családjogi kérdésekben, amelyeknek több országra kiterjedő vonatkozásai vannak, az EU alkothat jogszabályokat. Sok ilyen kérdés lehet a családok egyik országból másikba költözésétől, az örökbefogadásokon keresztül az örökösödésig. Ezekben az esetekben az unió megfogalmazza, hogy mit ért család alatt. Az Európai Bizottság eltökélt abban, hogy előmozdítsa a homoszexuálisok “házasságát” az EU minden országában. E célból rendelkezésre áll egy útmutató, továbbá az Európai Bizottság alelnöke is így nyilatkozott a legnagyobb európai melegszervezet egyik gálaestjén. Az Anya-Apa-Gyerekek kezdeményezésen keresztül (www.anyaapagyerekek.hu) mindenki üzenetet küldhet az Európai Bizottságnak: ne szóljanak bele az országaink családpolitikájába!

CSH: Milyen irányok léteznek jelenleg az EU-ban, amelyek a család értékéhez, definíciójához kapcsolhatóak?

F.E.: A különböző országok különbözőképpen értelmezik a családot. Van, ahol a homoszexuálisok “házassága” örökbefogadási joggal társul, van, ahol enélkül köttetik a frigy, és olyan országok is léteznek, ahol a regisztrált élettársi kapcsolat lehetőségével élhetnek ezek a párok. Ezért fontos, hogy az EU közös döntéseiben maradjunk a közös minimumnál, ami nem más, mint házasság egy férfi és egy nő között, és a család, amely házasságon vagy leszármazáson alapul. A jelenleg létező uniós megfogalmazások bizonytalanok, és nem egyhangúak, ezért is szükségszerű lépés ezen fogalmak tisztázása.

CSH: Mely döntések jelentik a legnagyobb veszélyt a hagyományos család-definícióra nézve?

F.E.: Azok, amelyek a házasság és a család intézményét, mint a társadalom alapját kezdik ki. A magyar család-definíció, amely egyezik a kezdeményezés javaslatával, a természettel összhangban lévő valóságot írja le. Azt az emberi valóságot, amelytől eltérve beláthatatlan következményekkel számolhatunk. Azok az országok, amelyek más család-definíciót használnak, kísérleti nyúlnak tekintik például az azonos nemű pároknak örökbeadott vagy béranyán keresztül született gyermekeit. Ha egy új terméket vezetnek be a piacra, hatástanulmányt készítenek előtte, hogy megvizsgálják milyen következményei lesznek az egyénre és a társadalomra nézve. A házasság és család-definíciók megváltoztatásáról nem készültek ilyen hatástanulmányok, úgy döntenek a társadalom alapját jelentő családról, hogy nem gondolnak a következményekre.

CSH: Milyen következményei lehetnek annak, ha nem lesz egységes értékrend és családfogalom az EU-ban?

F.E.: Az EU alapítói a keresztény értékek mentén alkották meg az Unió alapvető szabályait. Úgy gondolták, hogy a kulturális különbségek miatt a házassággal és családdal kapcsolatos kérdéseket a tagállamok szintjén kell tartani, hogy a kívánt európai egység fenntartható legyen. Ha feszegetjük ezeket a kultúrákat erőteljesen meghatározó témákat, óhatatlanul kulturális feszültségek alakulnak ki. Az egységes családfogalom, amely a tagállamok közös minimumára épül, amivel minden ország egyetért, segítené a feszültségek oldását. Ezen felül az országok úgy határozzák meg a házasságot és a családot, ahogy kívánják.

CSH: Az Anya-Apa-Gyerekek kezdeményezés minimum egymillió aláírást szeretne összegyűjteni egy év alatt. Mit várnak az aláírásgyűjtéstől?

F.E.:Az AnyaApaGyerekek aláírásgyűjtés lehetőséget ad az embereknek a véleményformálásra. Ez egy csatorna, amin keresztül üzenhetnek az uniós politikusoknak: a házasság egy férfi és egy nő egysége. Azt is tapasztaljuk, hogy egy folyamat része a kezdeményezés, egy lépés, amit meg kell tennünk, amivel a gyermekeink jövőjét építjük. Az AnyaApaGyerekek oldalon keresztül néhány kattintással alá lehet írni a kezdeményezést, amelyhez reményeink szerint egy év alatt több millióan csatlakoznak.

CSH: Az EU Alapjog Charta 9. cikke védi a tagállamokat az uniós beavatkozásoktól a család és a házasság területén. Az utóbbi években mégis egyre több családdal és házassággal foglalkozó uniós dokumentum látott napvilágot. Akkor most kinek a kezében van az irányítás?

F.E.:Úgy tűnik, hogy esetenként az uniós intézmények túllépik hatáskörüket és valami olyasmiben is döntenek, ami nem lenne a feladatuk. Nekünk, civileknek, lehetőségünk van szót emelni ez ellen, például az Anya-Apa-Gyerekek kezdeményezésen keresztül. A tagállamok döntsenek a házasságról és a családról, az EU pedig szorítkozzon a tagállamok közti minimumra, ha ezekben a kérdésekben kell döntenie. Ezt képviseli kezdeményezésünk.

 

Forrás: Családháló.hu