Április 9-én délután tartották az Uránia Nemzeti Filmszínházban az ifjúsági TŰZ találkozót több közösség összefogásával, valamint Erdő Péter bíboros áldásával és támogatásával. Az összejövetelen fiatalok tettek tanúságot Jézus Krisztusba vetett hitükről a jelen lévő mintegy négyszáz kortársuk előtt.

A család definícióját az utóbbi időben igen sokan próbálták újramagyarázni, és olyan családképet beleerőltetni, amely éppen a család legfontosabb értékét és tulajdonságát, az egy nő és egy férfi kapcsolatából születő gyerekek modelljét ingatta meg. Ezzel a folyamattal kíván szembemenni az Anya-Apa-Gyerekek európai polgári kezdeményezés. Frivaldszky Edittel, a kezdeményezés bizottságának elnökével beszélgettünk.

Téma:
„Életutunk a hit és értelemkeresés szemével” 
Helyszín: Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ, Szék u.147. szám, A. terem
Belépő: 30 Ron +20 Ron ebéd
Időpont: 2015. november 21. (szombat)

A szegedi Egyházmegyei Családközpont legújabb programja

Cselényi István Gábor tartott előadást október 21-én a Párbeszéd Házában Budapesten; az azt követő beszélgetésen Deák Hedvig OP, Fülep Dániel, Fekete Ágnes és Hoppál Bulcsú vett részt; a beszélgetést Sajgó Szabolcs SJ vezette.

Heidl György, a Pécsi Egyházmegye Keresztény örökség kutatóintézetének igazgatója Angelo Scola bíboros házasságról írt gondolataiból kiindulva vázolja fel egy új házasságteológia irányait, amely lényege szerint a családra mint a Szentháromság képmására tekint.

A Magyar Katolikus Kulturális Hetek rendezvénysorozat keretében 2015. október 1-jén, 11 órakor új kiállítás nyílik az egri Főegyházmegyei Könyvtár Barokk termében „Család a művészetekben” címmel.