Van-e gyógyulás az abortusz bűntudatából? Miért van ránk is szükség az élet védelmében? „Az élet napja” című egész napos konferencia előadói és a kerekasztal-beszélgetés résztvevői ezekre a kérdésekre keresték a választ május 11-én Budapesten, a Párbeszéd Házában.

Mi a kapcsolat a hormonok és az emberi méltóság között? Hogyan válik a nők egészsége politikai témává? Többek között ezekre a kérdésekre igyekezett választ adni Anna Halpine, a World Youth Alliance (Világ Ifjúsági Szövetség) alapítója a budapesti Párbeszéd Házában április 29-én tartott előadásában.

Őszi találkozójukat tartják a családpasztorációban elkötelezett papok október 1–3. között Leányfalun, a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban. Igazság, szeretet, öröm, irgalom a pápai megnyilatkozásokban és a pasztoráció gyakorlatában, jelenlét a médiában – ezek voltak az első nap fő témái.

A XVII. Országos Katekumenátuskonferenciát október 2. és 4. között Mohácson rendezték meg. A konferencia fő témája az volt, hogy milyen új missziós lehetőségei vannak a Katolikus Egyháznak a szülők és jegyesek megszólítására.

 

Szakmai nap papok, katekéták és egyházi munkatársak részére az Országos Lelkipásztori Intézet szervezésében

Időpont: 2017. november 27. hétfő, 10-től 15 óráig

Helyszín: a püspöki konferencia VI. kerületi épülete – Budapest 1068, Városligeti fasor 42.

Téma: Aktuális bioetikai kérdések – mesterséges megtermékenyítés

 

A Magyar Bioetikai Társaság tisztelettel meghívja Önt a 2017. évi (27.) konferenciájára.

Téma: Életvédelem és tudomány
Időpont: 2017. október 6-7.
Helyszín: Pázmány Péter Katolikus Egyetem, II. János Pálról nevezett díszterem,1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. II. emelet.

A konferencia fővédnöke:
Prof. Dr. Szuromi Szabolcs Anzelm DSc
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora.

 

"Lelkipásztori Irányelvek. Elkísérni, megkülönböztetni, integrálni a törékenységet az Amoris laetitia nyolcadik fejezetének útmutatásai szerint” – címmel adtak ki dokumentumot a szicíliai püspökök, amelynek célja, hogy új útvonalakat jelöljön ki a családok lelki gondozásában. Az irányelvek gyakorlati megoldásokat javasolnak, figyelembe véve a különféle emberi helyzeteket, azokat a konkrét szituációkat, amelyekben felszínre kerül az egyének és a családok korunkra jellemző törékenysége. A püspökök célja, hogy olyan lelkipásztori gondozást kínáljanak fel, amely „új útvonalakat” követ.