Befejeződött az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) egyetemi és ifjúságpasztorációért felelős püspökeinek és országos referenseinek tanácskozása, melyet április 27. és 29. között rendeztek Szegeden, a Gál Ferenc Főiskolán.

Négy fiatal egyetemista szólalt fel a találkozón – Magyarországról, Romániából, Olaszországból és Svédországból –, ők voltak a CCEE április 27. és 29. között Szegeden megrendezett találkozójának valódi főszereplői. Az európai püspöki konferenciák egyetemi és ifjúságpasztorációs felelősei – válaszként a fiatalok felvetéseire – megfogalmazták azokat a legfontosabb magatartásformákat, amelyeket el kell sajátítaniuk azoknak, akik fiatalokkal dolgoznak: „jelen lenni, meghallgatni, támaszt nyújtani és kísérni”.

A Szegeden felszólaló fiatal egyetemisták – elgondolkodva arról, milyen kérdések, gondok, várakozások élnek a szívükben – rámutattak arra, hogy egy egészséges nyugtalanság jellemzi kortársaikat az érési folyamat során, az életnek ebben az érzékeny, átmeneti szakaszában, amikor végleg elhagyják a serdülőkort, hogy kezükbe vegyék saját jövőjüket, saját életüket.

Úgy tűnik, napjainkban a magánytól félnek leginkább a fiatalok, miközben megpróbálnak értelmet adni létezésüknek, igyekeznek megtalálni szerepüket és helyüket ebben „a társadalomban, amely örökbe fogadta őket”; miközben azt szeretnék, hogy szeressék őket és ők is tudjanak szeretni. Nagy kérdéseik, amelyek nagyon konkrét kérdések is egyben, gyakran mély aggodalmakká, valódi szorongásos állapotokká, vagy akár depresszióvá is válnak, ha egyedül keresik rájuk a választ: Milyen lesz az életem fél év múlva?; Hogyan válasszam ki a társamat?; Kik az igazi barátaim?; Mit jelent számomra Isten?; Mire használjam az időmet?; Melyek legyenek a legfontosabb dolgok az életemben?; Mi motivál abban, hogy végigcsináljam feladataimat?; Felérek-e ahhoz a hitbeli tapasztalathoz, amelyre meghívást kaptam?...

Ebből fakad az az ajánlás, amelyet megfogalmaznak mindazok, akik a fiatalok lelkipásztori gondozásával foglalkoznak: tudni kell mindenekelőtt segítőkész barátjuknak lenni, különösen a nehéz, bizonytalan pillanatokban; olyan embernek lenni, aki inkább meghallgat, mint ítélkezik; támogatni mindenkit abban, hogy értéknek tartsa és fejlessze képességeit; és legfőképpen tudni kell úgy kísérni a fiatalokat, hogy saját felelősségükre ráébredve haladjanak útjukon az érettség felé.

Más részről a résztvevők által bemutatott számos tapasztalat arról árulkodik, hogy ez egy nagyon gazdag és aktív valóság, a fiatalok vágynak rá, hogy adjanak az idejükből másoknak, megosszák tudásukat, erőforrásaikat. A földrészünk szinte minden részéről érkező, számos tapasztalat – különösen olyan területeken mint a hit hirdetése, a szeretetszolgálat vagy a társadalmi igazságtalanság elleni „ harc”, amelyet olykor más keresztény felekezetekkel vagy más vallásokkal együtt folytatnak – jól megmutatja, hogy a fiatalok, ha megfelelő ösztönzést kapnak, képesek komoly válaszokat adni, képesek kilépni önközpontú világukból, képesek eljutni hitük lényegéig.

A fiatalok valójában nem utasítják el a találkozást, a kapcsolatot, az egyházat, sőt, keresésben vannak, és igaz, mély kapcsolatokra vágynak kortársaikkal, papjaikkal és Jézus Krisztussal. Úgy tűnik, a legjobban az ítélkezéstől félnek. Nagyon fontos számukra a másik ember ítélete, amely komoly sérülést is okozhat azoknál, akiknek nincs reális önbecsülésük. Életükre nagy hatással vannak azok az intézmények, kapcsolatok, amelyek ítéletet alkotnak felettük (ilyen az úgynevezett internetes hírnevük – e-reputation – a közösségi hálókon, saját barátaik és családtagjaik róluk alkotott ítélete, az egyetemi vizsgák mint ítéletek...) és ezért nem fogadják el azt az egyházat, amely ítélkezik. Olyan egyházat akarnak, amely befogadja őket úgy, ahogyan vannak, a kérdéseikkel, kétségeikkel; amely nem mondja meg nekik, mit csináljanak, milyenek legyenek, hanem kísérni tudja őket a válaszok megtalálása, és olykor a megfelelő kérdések megfogalmazása útján is. Olyan egyházat akarnak tehát, amely nem fél attól, hogy olyan javaslatokkal, kihívásokkal forduljon feléjük, amelyek akár azt is kívánják tőlük, hogy erőfeszítéseket tegyenek.

Napjainkban, amikor valakinek nincs munkája – és ez gyakran kapcsolódik ahhoz, hogy nem sikerült elvégezni egy iskolát, képzést –, különösen megnő a bizonytalanság érzése, a fiatalok képtelennek érzik magukat arra, hogy felépítsék a jövőjüket, nem bíznak magukban. Európában sajnos riasztó mértékben nő az inaktív fiatalok száma. Túl azon, hogy ez az inaktivitás milyen hatást gyakorol társadalmi és gazdasági szinten, az igazi dráma a személyes szinten játszódik. „Az inaktív fiatalok sok problémája – mondták a fiatalok Szegeden – láthatatlan, kis bizonyosságok mögé rejtőzik, amelyek gyakran valódi és sajátos szenvedélybetegséggé alakulnak át.”

A találkozón részt vett Palánki Ferenc, Magyarország ifjúságpasztorációért felelős püspöke és az ország több ifjúsági lelkésze is. Serfőző Levente atya bemutatta az egyetemi és ifjúságpasztoráció helyzetét Magyarországon. A lakosságnak több mint 50 százaléka katolikus, a múlt századi, hosszú időn keresztül tartó egyházüldözés ellenére az ifjúságpasztoráció ma jól szervezett és összehangolt valóság lett, számos találkozóval és projekttel – köztük ökumenikus és preevangelizációs programokkal –, kiemelt figyelemmel a szociális-karitatív téren és a környezetvédelem terén megvalósuló önkéntes munkára. Megemlítették, hogy az egyetemi pasztoráció területén az országban működő tizenöt egyetemi lelkészségen túl fontos szerepet töltenek be az egyetemi kollégiumok. Hangsúlyozni kell, hogy különleges figyelem irányul a roma népességre, speciális programok és intézmények foglalkoznak a cigány fiatalok kísérésével.

Végül a közös munka egy részét arra szánták, hogy átgondolják a következő szimpózium munkadokumentumát. A szimpóziumot 2017. március 7-én rendezik meg Barcelonában a fiatalok kíséréséről a hit útján.

A szegedi tanácskozáson – amelyet Michel Remery atya, a CCEE főtitkár-helyettese és Leon Ó'Giolláin atya, a CCEE Katekézis, Iskola és Egyetem Bizottságának egyetemi szekcióját vezető titkára vezetett, és amelynek Marek Jędraszewski érsek volt az elnöke – részt vett Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, a bevezető szekción jelen volt dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora és dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora. A munka megkezdése előtt felolvasták dr. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Giuseppe Versaldi bíboros, a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció prefektusa üzenetét.

Forrás: CCEE / Magyar Kurír

Fotó: Lambert Attila