Az emberi személy méltóságáról, az életvédelem és a családpasztoráció összefüggéseiről szervez papi konferenciát április 14-én a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családbizottsága – tájékoztatott a testület.

„Európában az utóbbi időben megsokasodtak az életetellenes, az ember élethez való alapjogát megkérdőjelező megnyilatkozások. Egyesek törvénybe szeretnék iktatni az embernek azt a jogát, hogy ő döntsön életről-halálról” – írja az idei tavaszi papi találkozó témájának aktualitásáról Bíró László tábori püspök, az MKPK családreferens főpásztora.

Meghívó - Feleségek, édesanyák lelki hétvégéje 2015. márc. 6-8. Csíksomlyó

Időgazdálkodás: Egyensúly az Életben és a Családban

"Taníts meg minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk " Zsolt 90,12
Plakat_felesegek_2015_1000Időpont: 2015. március 6-8.
Helyszín: Jakab Antal Tanulmányi Ház, Csíksomlyó
A program pénteken este 6 órakor kezdődik és vasárnap délben ér véget.

Február 2-án mutatták be a Vatikán Sajtótermében a február 4. és 7. között sorra kerülő tanácskozás témáját és programját. Az ülés középpontjában a nők állnak majd.

Szegedi CsaládEgyetem:

Családi kupaktanácsok

Idén III. alkalommal kerül megrendezésre a "Mézeskalács kapu napja" című rendezény ezúttal Encsen.

2014. 11. 24. 05:38

Először tartja a Családháló Budapesten Családi Körben című keresztény rendezvényét. A program előadója Kerényi Lajos piarista szerzetes lesz.

2014. november 21.

November 18-án és 19-én tartotta ülését a rendes tanács azzal a céllal, hogy az október 5-19. között zajlott rendkívüli szinódus eredményéről elmélkedjenek és előkészítsék a XIV. rendes szinódust.