1. „A házasságon nap mint nap dolgozni kell. Azt is mondhatnánk, hogy olyan, mint egy mesterember, mint pl. az aranyműves munkája; hisz a férj feladata, hogy még inkább nővé tegye a feleségét, a feleség feladata pedig, hogy még inkább férfivá tegye a férjét. Emberségükben is együtt növekednek, férfiként és nőként.”

 

 Erős család, erős nemzet – ez volt a mottója az országos családreferens-találkozónak, amelyet január 30-án és 31-én rendeztek Mohácson. A találkozóra számos egyházmegyéből érkeztek házaspárok, lelkivezetők. A rendezvény célja a tapasztalatszerzés és eszmecsere mellett a feltöltődés volt.

 

  Megjelent a Magyar Katolikus Családegyesület „Családi ünnepeink” című füzetsorozatának legújabb, a farsang megünneplésével foglalkozó kiadványa.

 

Sokat lehet hallani arról, hogy az első gyermek születése utáni időszak krízisekkel terhelt, és számos probléma jelenik meg ilyenkor a párkapcsolatban is.

A krízis lényege, hogy felborítja a már kialakult rendszert, a megszokott működésmódot, és változásra, változtatásra késztet. Érzelmileg megterhelő, energiát és odafigyelést igényel. Ugyanakkor a krízis nem feltétlenül jelent összeomlást, törést, szenvedést. A krízis egy lehetőség. Olyan esemény, ami felkavarja az állóvizet. Az, hogy a kimenet végül pozitív vagy negatív lesz, hogy az új rendszer jobb, vagy rosszabb lesz, mint a korábbi, főképp rajtunk áll.

 

 Háromgyermekes édesanya, az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület elnöke, az Emberi Méltóság Központ igazgatója s a CitizenGO online petíciós oldal magyarországi szervezője. Az emberi élet, a család képviselete áll az angolul „ciberlobby” meghatározású közösség zászlaján. Frivaldszky Edit nézetei a mainstreammel szemben maradinak minősíthetők. Mihez képest? – kérdezi ő.

 

 "A házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. A hagyományos családmodell egyben a jövőt jelenti. Egy ilyen lépéssel az EU ránk erőltetheti a homoszexuális kapcsolatok házasságként való elfogadását."

Magyarország megvétózta az Európai Bizottság két rendelettervezetét, amelyek az eltérő állampolgárságú, de azonos nemű párok vagyoni viszonyait rendeznék, túllépve ezzel a házasság hagyományos értelmezésén. A brüsszeli tanácskozásról bővebben ebben a cikkünkben írtunk, olvassátok el.

A konferencia programja:

Budapest 2015. december 3.

A részvétel regisztrációhoz kötött, részvételi szándékát kérjük jelezze név, telefonszám és szervezet megadásával az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen!